Szájtetoválás tájékoztatás

Első körben, hogy kizárjunk bármi esetleges dolgot, ami miatt nem tetoválhatunk, kérlek alaposan olvasd át jelen tájékoztatót, mely tartalmazza a szájtetoválással kapcsolatos tudnivalókat, elő és utóápolási tanácsokat, foglalózásra és bejelentkezésre vonatkozó információkat, valamint a beleegyező nyilatkozatot is, melyet a tetoválás napján írnak alá a vendégek.

  • A tetoválás elkészítése 2 alkalom. Egy, az első beavatkozás (kb. 3,5-4 óra), a másik pedig a korrekció, (1-3 hónapon belül), ahol az esetleges kopásokat korrigáljuk (kb. 1,5 óra) Az időpontnál majd azt szoktuk ajánlani, ne essen egybe a menstruációval, vérzékenyebb, érzékenyebb lehet a vendég, és más lehet a pigment beépülés.
  • A tetoválás ára jelenleg 80.000ft, melyből 20.000ft-ot kell előre fizetni foglalóként. (A foglaló levonásra kerül a végösszegből, a fennmaradó összeg a tetoválás napján fizetendő) Az ár tartalmazza az 1 korrekciót is. Amennyiben ezen felül plusz korrekciós alkalomra lenne szükség,  az 15.000ft. (szintén 3 hónapon belül érvényes a korrekciótól számítva)
  • Más által készített meglévő szájtetoválások javítását, frissítését nem minden esetben tudom vállalni. Függ a meglévő tetoválás formájától, színétől, erősségétől. Csak akkor tudom vállalni, ha biztonságosan és szépen kivitelezhető. Ehhez általában konzultációra van szükség a tetoválást (és a foglalást) megelőzően. A konzultáció ára 5.000ft, és kb 30-45 perc. Előtte azonban kérlek küldj jó minőségű éles képet, melyen jól látszik a tetoválás vagy kopás mértéke! Sokszor már kép alapján is kiderül, hogy tudom e vállalni vagy sem. Ha volt már tetoválva a szád mindenképp jelezd.
  • Ha bizonytalan vagy a tetoválást illetően, vagy nem tudod milyen szín állna jól, bárki igénybe veheti a megelőző konzultációt, nem csak meglévő tetoválás esetén van rá lehetőség. A tetoválás napján arra nincs lehetőség, hogy előtte hosszú ideig tesztelgessük milyen szín állna jól, ha bizonytalan vagy, nincs elképzelésed a szín terén, kérlek mindenképp vedd igénybe a konzultációs lehetőséget!

Mire számíthatsz, mire kell figyelni a tetoválás előtt és után?

  • Tetoválás során megsértett bőrfelület teljes regenerációja 28 napot vesz igénybe, általában ennyi idő szükséges a kiválasztott szín ’beéréséhez’, ez idő alatt az elkészített tetoválás jellegétől függően a szín, jelentős változáson megy keresztül mind színmélység, mind pedig színhőmérséklet szempontjából. A bőrben zajló immunfolyamatoknak köszönhetően némely esetben előfordulhat, hogy a pigment színe az első 3 hétben szinte láthatatlan. 6 héttel az első beavatkozás után az elért színt és formát újra szemrevételezzük a második kezelésen, a korrekción.
  • Amennyiben szükséges, a szín finom beállítása, illetve a forma apró mértékű változtatása ekkor még kivitelezhető. A tetoválást követően finom pörk-szerű heg keletkezik a kezelt felületen, amely 5-6 nap alatt válik le a száj felszínéről. Sminktetoválást követően 1 hónapon túl, de 3 hónapon belül van szükség a második kezelésre. Amennyiben úgy döntesz, hogy ennél későbbi időpontban jelensz meg a második alkalmon, a szolgáltatás térítésköteles.
  • Technikánként, és pigment típusonként munkánk színvégeredményét különböző időtartamra garantáljuk, és erről részletes felvilágosítást adok. Az aquarell típúsú lágy ajaktetoválásokat kb. 3 évente szükséges frissíteni, az picit erősebb, satíros szájtetoválások kb. 4 évente igányelnek frissítést. Kérlek, tartsd mindig szem előtt, hogy tetoválásodnak a legnagyobb ellensége a direkt UV-sugárzás, a garantált időtartam a fényvédett tetoválásokra érvényes!
  • A modern sminktetováló pigmentekkel átmeneti jellegű bőrszínezést kívánunk elérni. Ajaktetoválások esetén a pigmentek extrém elszíneződés nélkül elhalványodva kopnak ki a bőrből. A festék kopása egyedi jelleget mutat; festék, technika és az utóápolás függvényében személyenként igen változó. 3-5 éven belül azonban mindenképpen szükség van a forma és a szín felülvizsgálatára.

BEAVATKOZÁS ELŐTTI NAPOKBAN:

  • kerüljük az extrém UV-sugárzást
  •  hidratáljuk a tetoválandó felszínt, használjunk ajakápolót (pl: bioderma, uriage, larose posay, carmex) kerüljük a szoláriumot
  • 48 órán belül tilos ibuprophen tartalmú gyógyszert bevenni ( pl: Advil, Algoflex, Nurophen stb)
  • kerüld az alkohol és drog használatát a tetoválás előtti 48 órában
  • Lehetőség van allergia teszt elvégzésére a tetoválás előtt 10 nappal. Ennek költsége 2000ft. (Vas-oxid mentes szerves pigmentekkel dolgozom, melyek jellemzően nem allergizálnak.)
  • Magas dózisú C-vitamin szedését függeszd fel legalább 1 héttel a beavatkozás előtt, mert vérzékenyebb tőle a bőr.
  • Antibiotikum szedése alatt és azt követő 2 hétben nem tetoválhatunk.
  • A tetoválás előtti napon kérlek radírozd le az ajkad
  • Herpeszre való hajlam esetén használj aciklovir tartalmú gyógyszert (pl, telviran, aciclovir, legalább 400 mg-os) megelőzés gyanánt! (vényköteles) Ezt 3 nappal a beavatkozás előtt kezdd el szedni, (napi 2×1 db) a tetoválást követően még 3 napig. Utána még 2 napig napi 1x. (Ha időközben mégis kialakul a herpesz, a teljes napi adag szedése (5×1 db) szedése ajánlott.) Egyéb ajánlott szer a Lisin C, melyet érdemes szedni már 1-2 héttel a beavatkozás előtt napi 4 szemet. Ez egy vény nélküli aminósav “vitamin”, nem gyógyszer, bárki szedheti. Herpesz vírus ellenes hatása van.

BEAVATKOZÁS NAPJÁN:

  • kerülj minden stimuláló hatású készítményt: alkohol, fekete tea, energiaital, kávé!
  • kerüld a vérthígító hatású gyógyszer vagy drog vagy alkohol használatát
  • nyugalommal és bizalommal érkezz hozzám
  • kérlek számolj azzal, ha sminkben érkezel, egy része le fog jönni, mert a pigment a beavatkozás során kenődik az arcodon
  • ha van kedvenc szájfényed, rúzsod, mely színét szeretnéd magadon látni, hozd magaddal, vagy ments le képeke a vágyott színről

TETOVÁLÁS UTÁN:

  • 2 hétig kerülj minden fertőzésveszélyes helyet, mint például uszoda, szauna, szolárium, fokozott izzadással járó sport
  • amíg a felületet var fedi, kérlek kerüld a vízben való ázást
  • ha a kezelt felületen extrém duzzanatot észlelsz, használj steril jeges borogatást
  • kezelt felületen technikától függő mértékben használj hidratáló készítményt
  • tilos a szoláriumozás, direkt napozás a tetoválás után 1 hónapig
  • a sminktetoválás területén kerülj minden hámoldó kozmetikai eljárást vagy fényterápiát az első 1 hónapban
  • természetes UV-surgázás ellen MINDIG használj 50 SPF fényvédőt az adott területen ( bioderma, vichy és laroche márkától találsz könnyen használható, praktikus stifteket, de bármi megfelel)
  • ne kapargasd, ne dörzsöld a kezelt területet, mert kikophat a pigment
  • napi 4-6-szor reggel/este nagyon vékonyan az általam adott utóápolóval fülpiszkálóval kend be a tetoválásodat. A var leesését követően még száraz lehet az ajak, érdemes ajakápolót alkalmazni a var leesését követően (ne mentolost (pl carmex) ne labellót, válasszunk professzionálisabb bioderma, uriage, laros posay márkát)
  • Kérlek őrizd meg a krémet ha marad, kelleni fog a korrekciós beavatkozás után is.

HA TÚL SÖTÉTNEK TALÁLOD A TETOVÁLÁS SZÍNÉT, TARTSD SZEM ELÖTT, HOGY A FRISS TETOVÁLÁS 30-40%-AL SÖTÉTEBB SZÍNT MUTAT, MINT A GYÓGYULT VÉGEREDMÉNY LESZ, VALAMINT AZ AJKAK DUZZADTAK!

szájtetoválás gyógyulási folyamat


Beleegyező nyilatkozat

Kérlek olvasd át, mert ebből derül ki, van e kizáró tényezője a tetoválásnak! A tetoválás napján kerül aláírásra, én viszem nyomtatva.

A tartós smink készítésnek első és nem elhanyagolható lépése a vendég teljes körű informálása a procedúra részleteiről. A vendég aláírásával jóváhagyja, hogy a beavatkozással kapcsolatban minden kérdése megválaszolásra került, utóápolási tanácsokat maradéktalanul betartja, és hogy a kifizetett összeg két kezelés költségeit fedezi: a tetoválást, és egy alkalom korrekciót.

Amennyiben két kezelésen felül a végeredmény további felülpigmentálást igényel, azt térítés fejében tudja igénybe venni. Az utóápolási tanácsok figyelmen kívül tartása, illetve az egészségügyi állapot nagymértékben befolyásolja a kész munka végeredményét és időtállóságát.

Felelősségem teljes tudatában kijelentem,

  • hogy az első beavatkozást követő 6-12 héten igénybe beveszem a második beavatkozást, a korrekciót, melyet tartalmaz az ár
  • tudomásul veszem, hogy a kezelés ára 1 korrekciós kezelést tartalmaz. Amennyiben ezen felül szükséges plusz korrekciós kezelés, az térítés köteles
  • amennyiben a korrekciós alkalmon nem jelenek meg, vagy késésem meghaladja a 15 percet, tudomásul veszem, hogy az ingyenes korrekciót elveszítem, így másik alkalommal az új időpont térítés köteles
  • megértettem, hogy az első kezeléstől számított első négy hétben korrekciós kezelés nem végezhető, illetve ebben a regenerációs időszakban sérülés vagy fertőzés nem érheti a bőrfelszínt. Ebben az időszakban bőrfelületre érkező extrém UV-sugárzás (szolárium, nyaralás) a pigment szín hidegülését (szürkülés, lilulás, kékülés) okozhatja és foltosodást
  • tudomásul veszem, hogy a betetovált pigment nem lesz ugyanolyan színű, mint az üvegben, vagy, mint a bőrfelületre kenve színpróba céljából
  • tudomásul veszem, hogy a szám formájához mérten lehet kialakítani a tetoválás formáját. Extrém aszimmetria, erős mimika és az arc bizonyos adottságai esetén nem lehet tökéletesen szimmetrikus szájat készíteni!
  • tudomásul veszem, hogy nem lehet extrém mértékben tetoválással szájat nagyítani, a tetoválás nem tudja helyettesíteni a szájfeltöltést.
  •  ugyanaz a pigment mindenki bőrében más erősségű és árnyalatú lehet, a végleges szín a kezelést követően minimum 4 héttel alakul ki
  • A tetoválás élettartama a bőr maradék pigment tartalmának, az újonnan betetovált pigment nyersanyagának, illetve a tetovált pigment mennyiségének és a teljes élettartam alatt ért UV mennyiség függvénye
  • A modern sminktetováló pigmentekkel átmeneti jellegű bőrszínezést kívánunk elérni. Mivel a pigmentek minimális elszíneződés (hidegülés) kíséretében kopnak ki a bőrből, tudomásul veszem, hogy a rendszeres színkorrekciós kezelés elengedhetetlen. A festék kopása egyedi jelleget mutat; festék, bőrtípus és az utóápolás függvényében személyenként igen változó. 3-5 éven belül azonban mindenképpen szükség van a forma és a szín felülvizsgálatára.
  • tetoválásom színe, formája és alkalmazott technikája részletesen bemutatásra került, és én belegyezésemet adom a megbeszélt forma és szín alkalmazására. Felvilágosítást kaptam arról, hogy a színek az idő múlásával kopnak, illetve ezen kopások javítási lehetőségeiről. A színkorrekciós kezelések időpontját kezelő tetoválóm határozza meg.
  • Tudomásul veszem, hogy a tetoválásom színgyógyulása, élettartalma nagyban függ a bőrtípusomtól, általános egészségügyi állapotomtól, és az utóápolás betartásától is.
  • friss sminktetoválásom színe a kezelés után egy hétig akár 50%-al sötétebb lehet. Egy hét elteltével a pigment színe 30-40%-al felvilágosodhat, majd a következő hetekben a szín fokozatosan beérik, és eléri a kívánt színt.
  • az utóápolásra vonatkozó utasításokat írásos formában megkaptam, és megértettem, hogy ennek betartása közös érdek
  • tájékoztatást kaptam arról, hogy bizonyos esetekben a beavatkozás közben véraláfutás keletkezhet a bőrfelszínen, ami megnehezíti a tetováló munkáját. Elfogadom, hogy ennek következménye képen előfordulhat, hogy a tetoválás alul gyógyul majd, kevés lesz és halvány, mert nem tudni mennyi pigment jutott be a bőrbe, és az esetleges kopás javítása a korrekción lehetséges.
  • Tájékoztatást kaptam arról, hogy herpeszre való hajlam esetén (abban az esetben is ha még csak 1-szer volt) az ajaktetoválás után a bőrt ért stressz és trauma hatására a herpesz kijöhet. Tájékoztatást kaptam a tetoválást megelőző ajánlott teendőimről herpszeszre való hajlam esetén (aciklovir tartalmú legalább 400mg gyógyszer és lizin c szedése javasolt). Elfogadom, hogy ezek csak megelőző teendők, nem garancia arra, hogy a herpesz biztosan nem jön ki.  Ezek tudatában is vállalom a tetoválást.
  • hozzájárulok, hogy a kezelés alatt készített fotókat adatmegőrzésre és marketing célokra a munkát végző sminktetováló felhasználhatja:

Akár arccal együtt                                         csak száj fotó

Kezelés után a következő mellékhatások felléphetnek:

  • kezelt felület közvetlen környezetében kialakult pirosság vagy kifehéredett felszín
  • véraláfutás az ajkakon
  • ajak duzzanata a beavatkozás után
  • herpes simplex megjelenése a száj körüli frissen kezelt területeken a festék kiesését és igen fájdalmas bőrtünetet okozhat (megelőzés érdekében használható Telviran gyógyszer illetve lizin c tartalmú növényi eredetű étrend kiegészítő).
  • nagy mennyiségű érzéstelenítő igénye esetén fejfájás, szédülés
  • a kezelés alatt enyhe fájdalom jelentkezhet, melyet általam hozott érzéstelenítő készítménnyel a beavatkozás alatt csillapítok. Bármely bódító hatású vagy fájdalomcsillapító készítmény szedése növeli a vérzés és véraláfutás kockázatát, ezért fogyasztása nem célszerű a folyamat előtt illetve alatt
  • hogy plasztikai sebészeti eljárások, botox és töltőanyagos kezelések illetve implantátumok megváltoztathatják a tetoválás pozícióját és formáját.

Allergia teszt

  • Az allergia teszt lehetősége fel lett ajánlva számomra. Amennyiben ezt a formanyomtatványt allergiateszt igénybevétele nélkül aláírom, a kezelőt az esetleges felmerülő allergia esetén felelősség nem terheli.
  • Tudomásul vettem, hogy a vas-oxidokat tartalmazó pigmentek egyes embereknél allergiás reakciókat válthatnak ki. Ennek elkerülése végett kezelés előtt 10 nappal allergia teszt végezhető fül mögötti területen.
  • A fül mögött végzett allergia teszt eredményei 24-48 órán belül láthatóak. Amennyiben az allergiás válaszreakció beindul, a teszt területén enyhe gyulladás jelentkezhet, amely eltávolítja a pigmentált festéket a területről.
  • Esetenként előfordulhat, hogy a kezelt páciens akár hónapokkal, évekkel a kezelés után produkál allergiás reakciót. Ennek felelősségét a sminktetoválónak nem áll módjában felvállalni. ( Szerves pigmentekkel dolgozom, melyek nem tartalmaznak vas-oxidot, így fémallergia esetén nem allergizálhatnak.)

Állapotfelmérés

Elmúlt már 18 éves?IGEN/ NEM
Terhes, vagy próbál teherbe esni?IGEN/ NEM
Fogyasztott alkoholt az elmúlt 24 órában?IGEN/ NEM
Szed bármilyen gyógyszert rendszeresen, vagy az elmúlt 24 órában?IGEN/ NEM
Ha igen, jelezze az orvosság nevét 
Az elkövetkezendő 3 hónapban tervez nyaralást?IGEN/ NEM
Rendszeresen szoláriumozik?IGEN/ NEM
Kezelik-e bármilyen betegséggel? Ha igen, mivel?IGEN/ NEM
Herpeszre hajlamos?IGEN/ NEM
Volt e már szájtetoválása?IGEN/ NEM

(Helyreállító, átalakító pigmentálás esetén a régi tetoválás befolyásolhatja a felhasznált festék színét, valamint a forma változásából eredő részek fedése esetében eltérést mutathat a bőr eredeti színéhez képest. Ezért a kialakuló színért Réti Dóra Ev. nem vállal felelősséget) (Vastagon szedett kontra indikációk esetén nem tetoválhatok!)

Isotretinoidok szedése alatt (pl. roaccutan)Retinol tartalmú háziápolás (2-3 héttel a tetoválás előtt fel kell függeszteni!) – Diabétesz – Kóros sebgyógyulás – Herpesz, afta – Aktív herpesz – Pszoriázis (pikkelysömör) – Ekcéma – Anyajegy a kezelt felületen (kihagyás esetén tetoválható) – Keloid Várandóság – Kóros sebgyógyulás – SzoptatásEpilepszia Vérhígító szedése (elhagyás esetén tetoválható orvosi beleegyezéssel) – Lidocain érzékenység – Pajzsmirigy problémák – Sebboreás dermatitisz: (hajas fejbőr, hámlása, viszketés, irritációja, mely a szemöldöknél is előfordulhat ) Mindenképp jelezd, megfontolandó a tetoválás – Covid oltás 2 héten belül – Fémérzékenység  – Szteriod gyógyszer szedése alatt – Fiatalkorú  – Elfogyasztott gyógyszer – Elfogyasztott tudatmódosító/alkohol  – Nyaralás 1 hónapon belül – Idegrendszeri megbetegedés – Keringésben fennálló fertőzés – Botox, ajaktölés – Vérzékenység (szalicil, heparin, kumarin) – Magas vérnyomás – Rosszindulatú szívritmuszavar – Véraláfutásra való hajlam – Antibiotikum szedés alatt (és azt követő 2 hétben) – Fényérzékeny állapot Mélyvénás trombózis kezelés alatt – Csökkent immunológiás állapot – Daganatos megbetegedés – Bőrfertőzés – Pánikbetegség, pánokolásra való hajlam – szteroid gyógyszer szedése alatt
  • A felsorolt kontraindikációk mindegyike befolyásolhatja a tetoválás gyógyulását, ezek tudatában is saját felelősségemre vállalom a tetoválás elkészítését.
  • Tudomásul veszem, hogy köteles vagyok tájékoztatni a tetoválást végző szakembert, a hormonális állapotot, a bőr állapotát befolyásoló gyógyszerek, gyógyhatású készítmények szedéséről, menstruációs ciklusról, terhességről, bőrbetegségről, herpeszre való hajlamról, illetve minden olyan körülményről, amely a tetoválás problémamentes elvégzését, eredményességét befolyásolhatja. Amennyiben a vendég ezt elmulasztja, a szolgáltatót felelősség nem terheli.
  • Nyilatkozom, hogy a sminktetoválást saját kérésemre és beleegyezésemre végzik el. Aláírásommal elismerem és igazolom, hogy Réti Dóra ( Réti Dóra E. V, mint szolgáltató) által elvégzendő sminktetoválás módszerével, folyamatával és árával tisztában vagyok, a kockázatokról és az utókezelésről teljes körű felvilágosítást kaptam írásban és szóban egyaránt.
  • A fentiekkel egyetértek, saját felelősségemre kérem a tetoválás elvégzését a lehetséges mellékhatások, illetve a kezeléssel összefüggésben fellépő rendellenességek ismeretében  a kezelést végző szakembert semmilyen felelősség nem terheli, kártérítési igényt nem támaszthatok vele szemben). Tudomásul veszem a kezeléssel járó következményeket, megértettem, hogy a sminktetoválás utáni esetleges kockázatot a leggondosabb utóápolás mellett sem lehet teljes körűen megjósolni. Meg vagyok győződve, hogy a remélt előnyök túlsúlyban vannak az elhangzott veszélyekkel szemben.

Ajaktetoválás időpont foglalózás

Amennyiben az olvasottak során nem találtál semmilyen kizáró tényezőt, és szeretnél időpontot foglalni, az alábbiak szerint teheted meg

Jelentkezés menete, feltételei:

 – Jelentkezni ajaktetoválásra 20.000ft foglalóval lehet. Ezt megteheted személyesen is, vagy átutalással. Utalással történő foglalózás esetén, e-mailen billingó programon keresztül fogsz kapni egy számlát. A megkapott számlán szerepel majd a számlaszámom. Kérlek a számla sorszámát és a nevedet tüntesd fel a közlemény mezőben.
– Tájékoztatlak, hogy ha jelentkezel a tetoválásra, nem előleget fizetsz, hanem foglalót. Ez biztosíték arra, hogy te megjelensz a közösen választott időpontban a tetoválásra, én pedig nem adom ki másnak a helyet, és várlak a megbeszélt időpontban.  
– Az időpontod esetleges módosítására egyszer van lehetőséged, és legalább 48 órával a beavatkozásod előtt. Ha egynél többször kerül módosításra az időpont, vagy 48 órán belüli a lemondás, vagy meg nem jelenés esetén, a foglaló elveszik!
Természetesen, ha valamilyen okból én nem tudok megjelenni a megbeszélt időpontban, a foglaló visszafizetésre kerül, vagy igény szerint nézünk másik időpontot.
– 15 percet meghaladó késés esetén a tetoválást nem tudom elkezdeni, és ebben az esetben a foglaló elveszik. Jelentkezés esetén a foglaló befizetésekor ez automatikusan érvénybe lép, kérlek, vedd figyelembe!
– Onnantól fix az időpontod, hogy a foglaló befizetésre került. Erre a jelentkezési szándékodtól 3 nap áll rendelkezésedre, ha ez idő alatt nem érkezik be a foglaló, a hely újra kiadó.
BETEGEN TILOS TETOVÁLTATNI, így kérlek, ha lebetegedtél időben jelezd, hogy a foglalód ne vesszen el! Extrém esetben, nyomós indokkal 24 órával a tetoválás időpontját megelőzően van lehetőséged az időpontot módosítani, és keresünk másikat. 
Az ár egy alkalom ingyenes korrekciót tartalmaz, mely 4-12 héten belül érvényes. 12 héten túl frissítésnek minősül. További korrekciós alkalmak igénybe vehetőek amennyiben szükséges, melynek díja 15.000ft. A korrekciós alkalmat 48 órán beül van lehetőség lemondani (Nyomós indokkal 24 órán belül.) Ellenkező esetben az ingyenes korrekció térítés köteles (15.000ft) 15 percet meghaladó késés esetén a korrekciót nem tudom elkészíteni, ez esetben új időpontot szintén térítés ellenében tudok biztosítani. 
Ha a vendég jelen tájékoztatót nem olvasta el tüzetesen, vagy nem jelzi, ha van kizáró tényező, és a tetoválás napján derül ki egészségügyi kontraindikáció, ami miatt nem tetoválhatunk, akkor a tetoválás árának a felét meg kell fizetnie!
– Ha egyéb okokból nem kerül sor a tetoválásra a lefoglalt időpontban, (pl. nem kivitelezhető szépen, bőrtípus miatt nem javasolt, a vendég nem vette igénybe a konzultációt és elbizonytalanodik, bármilyen egyéb ok) akkor a foglaló ára fedezi az adott alkalmat. Nagyon ritkán fordul elő ilyen eset! 

Az időpont véglegesítéséhez következő feltételeknek kell érvényesülni a jelentkezési szándéktól számított 3 napon belül:

 – Válasz e-mailben elküldeni a következőket:

1. Kérlek, küldd vissza az alábbi mondatot: „ A tetoválás foglalózására vonatkozó információkat, az elő és utóápolási tanácsokat, és a beleegyező nyilatkozatot elolvastam, tudomásul vettem és elfogadom.”

2. Adatok a számlához: – Név, – Lakcím (Ha szeretnéd elszámolni számlázási cím és adószám) – Telefonszám – Tetoválásod pontos időpontja:

3. Kérlek küldj teljes arcos fényképet, valamint közeli szájfotót. (Teljesen mindegy milyen, ne aggódj, csak én fogom látni, bizalmasan kezelem 🙂 Illetve, ha van képed a vágyott színről, azt is kérlek csatold. 

 – Foglaló befizetésével fix az időpontod (név és számla sorszámának feltüntetése a közlemény rovatban)

Általános tájékoztató:

A tetoválás elkészítésének helyszíne: Budapesten a 8. kerületben a 4-6-os villamos vonalán a 32-esek tere megállónál a József utca 37-ben. 2. emelt, 18-as kapucsengő (KATTINTS A KÉPRE, ÉS MEGNYÍLIK AZ ÚTVONALTERVEZŐ!)
Január 1-től új helyszínen leszek! 
8. Kerület, Kisfaludy utca 28/b. 18-as kapucsengő. 1. emelet, balra a folyosó végén. 

szemöldöktetoválás térkép

A tetoválások ideje alatt általában velem van Bodza nevű kutyusom. (epilepsziás, így nem tudom otthon hagyni egész napra, emiatt állandó tagja a budapesti sminkstúdiónak, ahol a tetoválások is készülnek. Nyugodt természete miatt, olyan, mintha ott sem lenne.) Kérlek, ha zavar a jelenléte, előre jelezd, és a te tetoválásod napján nem viszem magammal!
– Kérlek az időpontodra időben érkezz. Ha picit előbb érkezel (10 perccel korábban) az nem probléma, de ha sokkal előbb (fél órával) érkezik a vendég az kellemetlen. (Úgy érzem sietnem kell az előző vendéggel, sokszor emiatt ebédelni sem tudok) és az is kellemetlen, ha elkésik. Köszönöm, ha megérted. 15 percet meghaladó késés esetén a tetoválást nem tudom elkezdeni, és ebben az esetben a foglaló elveszik.
– Kérlek a tetoválásra egyedül érkezz, ne hozz magaddal kísérőt.
Olykor egy férj “hozzá nem értése :)”,  vagy a tervezés / tetoválás közben a barátnővel való beszélgetés nagyon zavarja a munkát, illetve a gyerekek aktivitása mellett nehéz koncentrálni. Az arcodon dolgozom, maradandót alkotok, elengedhetetlen a nyugodt munka és maximális figyelem. Illetve a vírushelyzet miatt is szeretném ezt kérni. Köszönöm, ha megérted.


Ajaktetoválás utóápolás. Mire kell figyelned?

  • A friss tetoválásod mindig nagyon erős, duzzadt és a trauma miatt sokszor pirosas / lilás. A gyógyulás során 30-40%-al felvilágosodik, a színe finomodik, a duzzanat alábbhagy. Kérlek, ezt tartsd szem előtt, és ne ijedj meg a kezelés napján, nem marad olyan 🙂
  • A tetoválásod az első 1-2 napban még sötétebb lesz, var képződik a tetején. A 3-5 nap között pedig szépen nem egyenletesen, le fog hámlani, potyogni fog. Darabkákban fog lehullani.
  • A vart TILOS!!! tépkedni, kapargatni, vakargatni, simogatni, piszkálni! Semmilyen módon nem szabad elősegíteni a leválást. Pigment kiesést okozhat, és a bőr is megsérülhet alatta, ami nehezen gyógyul!
  • Közvetlen a lehámlás után a tetoválásod nagyon világos lesz. NE IJEDJ MEG 🙂 Nem dobta ki a bőröd, nem színeződött el, ez teljesen normális, így gyógyul.
  • A 4. hétig a tetoválásod színe változhat. Elkezd gyógyulni, és elérni szép lassan a végleges színét, úgymond beérik a szín.
  • A kezelés napján egy lezáró folyadékot teszek a szádra, ami meggátolja, hogy a baktériumok bejussanak a sérült bőrbe. Az otthoni utóápolást aznap este kell elkezdened azzal a krémmel, amit adok.
  • A tetoválásodból a beavatkozás napján (és előfordulhat, hogy másnap is) szivárogni fog a szövet nedv. Ebben a 24 órában 5-6-szor minimálisan nedves vattával óvatosan át kell tapogatni az ajkakat, le kell törölni a savót. (Ha ezt nem teszed meg, a savó rászárad, vastag lesz a var és nem tud beépülni a pigment.)
  • Otthon az általam adott utóápolóval kell kenni az ajkakat napi 5-6-szor fülpiszkálóval. Előtte mindig óvatosan töröld le minimálisan nedves vattával az előtte rajta levő krémet!
  • A gyógyulási időben (4-5 nap) kerüld a csípős, sós, fűszeres, savanyú ételeket, mert irritációt okozhat! Ne igyál 1-2 napig más után üvegből. Használj szívószálat. Kerüld ez idő a tartós, egész napos maszk használatot. Befülled alá, nem tud gyógyulni. Nem ajánlott a beavatkozás napján a dohányzás! De legalább pár óráig érdemes kihagyni.
  • A var leesése után érdemes ajakápolót használni (ne mentolosat (pl carmex) ne labellót, professzionálisabb ajakápolót válassz pl: bioderma, lasoe posay, uriage), mert még száraznak fogod érezni.
  • Herpesz kialakulása esetén azonnal meg kell kezdeni a kezelését helyileg alkalmazható krémekkel. (akár erre a célra szolgáló telviran, richtofit, aciclovir al, stb) Azonban én  cinkes rázókeveréket ajánlok (gyógyszertár: Suspensio zinci aquosa FoNo VII. Parma) melyet a területre kenve lezárja a felületet és nem terjed szét, valamint szárít. ( Lizin c szedése ebben az esetben napi 3×4-szem javasolt! Telviran teljes napi adagban ajánlott (5X1db legalább 400 mg-os)
  • Kerüld az extrém áztatást, ne ömöljön az arcodba víz, gőz a gyógyulási idő 4-5 napján. Fogatmosni óvatosan természetesen lehet
  • A felülfertőződés miatt kerüld a wellness, szauna, közös fürdők, uszoda, szabadtéri tavak használatát a gyógyulásig.
  • Az extrém UV sugárzás a tetoválásod legnagyobb ellensége! Elszíneződik, foltosan gyógyul. TILOS szoláriumozni, direkt napozni a beavatkozást követő 1 hónapban. Ezt követően pedig MINDIG magas faktorszámú fényvédőt kell használni, ha extrém uv-nak teszed ki az ajkakat.
  • Ne feledd, ha bármi egyenetlenség, kopás keletkezik a gyógyulás ideje alatt, jobban kidobja a bőröd a pigmentet, picit sötétebbet, más színút szeretnél, a korrekciós kezelés pont emiatt van 🙂 Mindent tudunk javítani, korrigálni.

Egy kis kötelező rész: adatkezelésre vonatkozó szabályok:

A jelentkező jelen nyilatkozattal hozzájárulását adja személyes adatainak szerződéskötés és / vagy számla kiállítás céljából történő kezeléséhez Réti Dóra E.V. részére (Székhely:  1084 Budapest, József utca 37. 2. em. 5/a  Adószám: 60348056-1-42.  E-mail: reti.dora@divatsmink.hu), mint Adatkezelő.

Az Adatkezelő az adatszolgáltatást későbbi szerződéskötés előfeltételeként értelmez, így az adatkezelés jogalapját a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja képzi. A személyes adatok köre és célja, amiket az Adatkezelő kér: név, lakcím – az azonosításhoz; telefonszám – a kapcsolattartáshoz, számlázási cím – a számla kiállításához.  Az adatokat a Szolgáltató a polgári jogi igény érvényesíthetőségének elévülési idejéig őrzi meg, ez a hatályos jogszabályok szerint 5 év.

Az érintett vonatkozó jogai: Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

A személyes adataihoz történő hozzáférést, azok módosítását vagy törlését, kezelésük korlátozását az adatok hordozhatóságát az alábbi módokon tudja kezdeményezni az érintett: Telefonon: +36 70 318-7521 E-mailben: reti.dora@divatsmink.hu

Az érintett megtagadhatja az adatok megadását, de ez azzal jár, hogy az Adatkezelő / Szolgáltató nem tud a szolgáltatás igénybevételéhez szerződést, számlát kiállítani, amelyek hiányában az érintett nem tudja igénybe venni a szolgáltatást.

Az  Adatokat az Adatkezelő a http://divatsminkes.hu/categoryadatkezelesi-tajekoztato címen is olvasható Adatvédelmi Tájékoztató szellemében kezeli, azokat kizárólag a könyvelést végző Adatfeldolgozó partner láthatja az Adatkezelőn kívül.